2008. október 16., csütörtök

Rövid beszámoló

A korábbi Altrix Kupa folytatásaként a PCCC idén is megrendezte a hegyikerékpáros tehetségkutató versenysorozatát. A Neuzer Kupa 6 versenyből állt: 3 tavaszi, 3 őszi futamból. Az idei évtől szakítottunk a korábbi tisztán cross country sorozattal, és több különféle számot írtunk ki a nevezőknek. Volt országúti Pilisszentivánon, triál Solymáron, duál szlalom Pilisborosjenőn, hill climb Pomázon és két klasszikus cross country futam is, Pilisszántón és Pilisvörösváron. Mivel a különböző futamok eltérő képességeket kívántak, több esély volt mindenki számára, hogy a neki jobban megfelelő számban „domborítson”. A versenyeket U9, U11, U13, és U15-ös korosztályban rendeztük meg, külön értékeltük a fiúkat és a lányokat. A pályákat Benkó László, az utánpótlás válogatott szövetségi kapitánya, egyben a PCCC edzője jelölte ki.

Sikeres volt a sorozat, ugyanis összesen 175 versenyző indult valamelyik számban, persze voltak olyanok is szép számmal, akik mind a hat futamot teljesítették. A legtöbb versenyző az U9-es korosztályból került ki. Ez örvendetes, hisz így a kicsik hamar kerülnek kapcsolatba a kerékpározással. Többen közülük már csatlakoztak is a PCCC edzéseihez. Úgy tűnik tehát, hogy lesz utánpótlás! Jelentős eredmény, hogy az indulók több mint kétharmada nem aktív sportoló, hanem kíváncsiságból, barátok vagy éppen testnevelés tanárok buzdítására állt rajthoz. Többen közülük jó néhány egyesületi tagot is lepipált.

Külön köszönet illeti a sok támogatót, akik különböző módon segítették a sorozatot! A legnagyobb támogatónk egyben a névadó szponzorunk is. Neuzer András, a Neuzer Kerékpár tulajdonosa személyesen volt jelen Pilisvörösváron a záró futamunkon. Itt adta át a nyolc Neuzer kerékpárt a négy korcsoport legsikeresebb fiú és lány versenyzőjének. Természetesen köszönet jár a szülőknek is, akik gyermekeiket elkísérték a versenyekre!

Jövőre ismét jelentkezünk a sorozattal. Várunk mindenkit!

Neuzer Kupa szervezői

A versenysorozat támogatói voltak:
Neuzer Kerékpár Kft.
Bányai Bútorok Kft.
Duna Ipoly Nemzeti Park
Földesi Kft.
Halastó Kemping
Könyvbox.hu
Küller János
Nagy Gábor és neje
Pilisi Parkerdő
Pilisvörösvár és Vidéke Takarékszövetkezet
Pilisvörösvári Polgárőrség
Point Marketing Kft.
Pomáz Város Önkormányzata
R-Com
Remax Kft.
Sport Kerékpárcentrum
Türk Műanyag BT
Császár Tibor
Meggyesi Csaba
Sodró István

2008. október 9., csütörtök

Neuzerkupa eredmények / Pilisvörösvár

Sziasztok!

Az alábbi linkre kattintva meg lehet nézni a pilisvörösvári futam eredményeit és a végleges összetett eredményeket.


Pilisvörösvári eredmények.

Összetett eredmények.

2008. október 6., hétfő

Hozzászólások

Kedves Látogatók!

A Neuzer Kupa blogja lehetővé teszi, hogy ti is hozzászóljatok a bejegyzésekhez . Az írások végén mindig szerepel egy kis boríték és arra klick -elve leírhatjátok gondolataitokat, ötleteiteket. Éljetek bátran ezzel lehetőséggel és írjatok ti is!

Neuzerkupa pilisvörösvári futam képei

Sziasztok!

Balajti Krisztián képei elkészültek és megtekintehtőek az alább látható linkre kattintva.

Ide klick

Ezer köszönet érte Krisztiánnak!

2008. október 1., szerda

Záró futam Pilisvörösváron

E héten pénteken lesz a Neuzer Kupa 6. futama, ami egyben a finálé is. Benkó László kitűnő pályát jelölt ki. Vérbeli cross-country versenyre számíthattok. Technikás fordulók, letörések és néhány gyorsabb szakasz váltogatja egymást. Egyöntetű a tesztelők véleménye, hogy a tavalyinál is jobb lett a pálya!
Meggyesi Gergő, U17-es versenyző egyszerűen csak így jellemezte: "Hát, ez nagggggyon jó!" Igaz ő már "kiöregedett" a Neuzer Kupából de felvezetőként ismerkednie kell a pályával.
Szintén jó hír, hogy a másik felvezetőnk Benkó Barbi, világbajnoki második helyezettünk lesz.

Verseny helyszíne: Pilisvörösvár, Halastó kemping
Időpont: 2008. október 3, péntek
Nevezés: 15 órától 15:50-ig.
Első futam: 16 órakor

Körszámok:
U9 lány 2 kis kör
U9 fiú: 3 kis kör
U11 lány 3 nagy kör
U11 fiú: 4 nagy kör
U13 lány 4 nagy kör
U13 fiú: 5 nagy kör
U15 lány 5 nagy kör
U15 fiú: 6 nagy kör

Október lévén már korábban sötétedik. Kérünk mindenkit, hogy tartsa be a nevezési időpontot! Nem tudjuk késve indítani a rajtokat!
Rajtszám, bukósisak legyen nálatok! Az új nevezők a rajtszámukat a helyszínen kapják.

A pálya építésében sokat segített Földesi Jani és Fetter György, no és persze a tisztításban a PCCC-s ifjoncaink is segédkeztek. Ezúton is köszönjük Müller Edinának, a kemping tulajdonosának, hogy rendelkezésre bocsátotta a területet.

2008. szeptember 24., szerda

2008. szeptember 22., hétfő

Pomázi segítőink versenye

Az alábbi információ pomázi segítőinktől érkezett:

POMÁZI DUATLON DIÁK KUPA
Pomáz, Klisza domb / Honalapítási emlékmű /
2008. szeptember 26. péntek 16 óra
Ha szeretsz gyönyörű környezetben futni és kerékpározni, akkor itt a helyed !
Az Altrix kupa tavalyi helyszínén, nem mindennapi vetélkedésre hívjuk a 7-14 éveseket: autó forgalomtól mentes területen, a nézők által folyamatosan nyomon követhető terep pályán a futás és a kerékpározás váltakozásával fokozzuk az izgalmakat. A verseny célja a mozgás, a sport megszerettetése, a sportág népszerűsítése, felkészülés az országos diákolimpia döntőjére.

Koprcsoportok Távok
Futás - kerékpározás - futás
I. 2000-ben, vagy később születettek 0.5 km - 2 km - 0.25 km
II. 1998-99. 1 km - 4 km - 0.5 km.
III. 1996-97. 1 km - 4 km - 0.5 km
IV. 1994-95. 2 km - 8 km - 1 km

Nevezés előzetesen, vagy a helyszínen / szülői engedéllyel / 15-16 óráig.
A versenyen mindenki saját felelősségére indul !
A kerékpározás során bukósisak használata kötelező !
Nevezés, információ: Gáspár Sándor
26/ 325-163, 06/20 481-6830

Rendező:
Pomáz Város Önkormányzat, Ifjúsági, Sport, Idegenforgalmi és Környezetvédelmi Bizottsága, Pomázi Művelődési Ház

2008. szeptember 18., csütörtök

Pomázi verseny helye


A térképen a piros vonal jelöli a tervezet pálya vonalát. A zöld pötty pedig a regisztráció helyét.
Parkolás a művelődési háznál!

2008. szeptember 17., szerda

Fotók a pilisborosjenői versenyről

Az alábbi linkre kattintva megnézhetitek a Pilisborosjenőn készült fotókat Balajti Krisztián jóvoltából.

Klick ide!

Köszönjük Krisztián!

2008. szeptember 16., kedd

Pomázi verseny programja

A pomázi verseny egy úgynevezett hill climb verseny lesz. Egy hosszabb emelkedőn kell majd felfelé tekernetek. Kategóriánként az a győztes, aki a legrövidebb idő alatt teljesíti a távot. Az összetett állás alapján indítjuk a versenyzőket, a legjobb indul legutoljára. Fel kell majd sorakoznotok a rajthoz - a versenyigazgatók által megadott sorrendben - és bizonyos időközönként (például 30 másodpercenként) indítunk majd titeket. Aztán kezdődhet a spuri!!
A pomázi verseny szeptember 21-én, vasárnap lesz! Nevezés 9 órától 9:45-ig, első rajt 10 órától. Nagyon fontos, hogy a rajtszámát MINDENKI hozza magával. Nevezéskor mindenképpen szükség lesz rá! Az új nevezők rajtszámot a helyszínen kapnak. A verseny helyszíne: Pomáz, ... (szerdán pontosítjuk)

Pomázi civil és családi nap

Kedves Sporttársak !
A pomázi verseny mellé igazi családi nappal készültünk.
A Nauzer kupa helyszíni regisztrációival egyidőben, 9 órától 49 pomázi civil szervezet, intézmény, baráti társaság kezdi meg főzőversenyét. A legkülönbözőbb étkek kóstolása a déli harangszó körül várható.
A pomázi civil és családi nap eseményei a kerékpárverseny rajtjának közvetlen közelében kialakított szabad területen lesznek. A délelőtti programban a főzésen és a versenyen kívül, mini autószalon, tűzoltó bemutató, hőlégballon, ügyességi játékok, játszóházak, őszi terménykiállítás szerepel. Délután zenés-táncos szórakoztató színpadi műsorokkal, 19 órától pedig élő KORMORÁN koncerttel folytatódik a nap. Zárásként 20.30 -tól látványos tűzijátékkal tesszük emlékezetessé Pomáz napját.
Mindenkit szeretettel várunk !
Üdv: G. S.

2008. szeptember 15., hétfő

Neuzerkupa eredmények Pilisborosjenő - 2008

Pilisborosjenői eredmények.

Részletes eredmények.
Klick ide

Abszolut eredmény U9. (rövid pálya)

Klick ide

Abszolut eredmény U11 - U15 ig. (hosszú pálya)

Klick ide

2008. szeptember 14., vasárnap

Neuzerkupa Összetett Állás

Sziasztok!

Felkerült a pilisborosjenői verseny utáni összetett állás . A részletes versenyeredmények hétfő reggel lesznek elérehtőek itt a blogon.

Ide klick!

Jó böngészést!

Ui: Vasárnap verseny Pomázon! Gyertek el és szóljatok a barátaitoknak is!

2008. szeptember 13., szombat

2008. szeptember 8., hétfő

Neuzer Kupa negyedik fordulója Pilisborosjenőn

A negyedik forduló helyszíne Pilisborosjenőn lesz a Kálvária dombnál. A rutinos Neuzer-versenyzőknek egyszerűen: a szokott helyen! Mindenki kőkeményen készüljön egy valódi Dual szlalomra! Két párhuzamos pálya lesz kijelölve, s mindegyik versenyző mindkét pályán egy sporttárssal versengve megtesz egy-egy mért kört. Az időket összeadjuk, és a leggyorsabb versenyző nyer.
Időpont: 2008. szeptember 12. péntek
Új jelentkezők nevezése és a "régi motorosok" regisztrációja 15 órától 15:45-ig lesz. A futamok 16 órától indulnak.
Amit feltétlenül hoznotok kell: ha van már, akkor a rajtszámot és persze bukósisakot!
Egyéb információ: http://www.pccc.hu/ honlapon Neuzer Kupa 2008 menüpont alatt.

2008. augusztus 20., szerda

Pomázi verseny időpontja változik!

A pomázi verseny szeptember 21-én, vasárnap lesz! Nevezés 9 órától, első rajt 10 órától. Nagyon fontos, hogy a rajtszámát MINDENKI hozza magával. Nevezéskor mindenképpen szükség lesz rá! Az új nevezők rajtszámot a helyszínen kapnak.

2008. július 12., szombat

Diákolimpia / Neuzer Kupa video

Sziasztok!

Elkészült a rövid videó a Pilisszántói Diákolimpiáról és Neuzer kupáról.

2008. június 26., csütörtök

Összetett állás a Pilisszantói Diákolimpia után

Sziasztok az alábbi linkre kattintva megnézhetitek a jelenlegi összetett állást.

Ide klikkelj!

2008. június 23., hétfő

Diákolimpia fotók

Egy kedves DaveRider szülő megosztotta velünk a Piliszántói Neuzerkupa / Diákolimpia képeit.

Köszönet érte!

Illetve dicséretben részesűl azért is, mert használja a hozzászólást ! :-)

Ide kattintva megnézhetitek a képeket.

Diákolimpia Végeredmény / Pilisszántó

Megszületett a Diákolimpia végeredménye.

Ide kattintva megnézheted az eredményeket.

2008. június 22., vasárnap

Neuzer Kupa - Pilisszántó

Kedves Sporttársak!

Hétfő déltől olvasható lesz a harmadik forduló végeredménye. Bocsi a késlekedésért, de az U9-es kategória eredményeit csak a videófelvételek kockáról kockára történő átnézése és fotókkal történő összeegyeztetése után tudtuk megállapítani. Mostanra elkészült, déltől tehát olvasható lesz!

2008. május 29., csütörtök

Rajtszámok!!

Kedves Sporik!

Titkos informátoraink jó időt jeleztek szombatra! Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem nem hiányzik a pilisszentiváni szezonnyitó verseny "szaharai szárazsága"!
Fontos, hogy akinek már van rajtszáma, hozza magával a versenyre!
Még valami! Tudom, hogy már a könyökötökön jön ki, de csak leírom: BUKÓSISAK!

Viszlát szombaton! (aztán tekerni ezerrel!!)

2008. május 28., szerda

Neuzer Kupa / Diákolimpia Pilisszántón - pályarajz

Sziasztok!
A pályarajz mostanra gyakorlatilag kikristályosodott. Remélem egyértelmű. Ha valakinek kérdése, észrevétele van itt a blogbejegyzés alatt a megjegyzésre kattintva leírhatja.

Íme a rajz:


2008. május 22., csütörtök

Neuzer Kupa / Diákolimpia Pilisszántón

Sziasztok!

Vészesen közeledik az idő a következő Neuzer Kupa állomásához, ami az Országos Diakolimpia keretében lesz megtartva. Figyelem 1,5 szeres szorzóval számítanak a pontok a Neuzerkupa végelszámolásánál. Az előnevezést (ha ide klikkelsz közvetlen elvisz a nevezéshez) a Pccc honlapján adhatjátok meg.

2008. április 24., csütörtök

Neuzer Kupa Solymári futam / videó

Kicsit késve de elkészült a solymári verseny videója.

2008. április 13., vasárnap

2008. április 10., csütörtök

Jelenlegi összetett állás

Az alábbi szövegre kattintva megnézhetitek a Neuzer Kupa részleges összetett állását.

Összetett állás a 2008 -as Neuzer Kupa solymári fordulója után.

2008. április 7., hétfő

Köszönet

Szeretnénk megköszönni az alábbi támogatók segítségét! Nélkülük nehezebb lett volna a dolgunk!
Földesi Kft, Solymár
T-Point Marketing Kft, Pilisvörösvár

PEMÜ Zrt. - Behovics Antal
Solymár NK Önkormányzata - Dr. Szente Kálmán

A pályán segítőknek is köszönjük:
Császár Tibor
Dancsuly Dávid
Fetter György
Kéri Zsófi
Kincses Niki

Kirchknopf Iván
Kubovics István
Meggyesi Gergő
Mirk Julcsi
Mirk Tamás


Szervezők

Solymári futam - rövid beszámoló

A pénteki futam is lezajlott. A verseny négy szekcióra volt osztva. Volt közöttük könnyen és volt nehezebben teljesíthető szakasz. A versenyzők egyensúlyérzékét, bringakezelését és bátorságát is próbára tették az akadályok.

A szülők néha aggódtak a gyerkőcökért, de a szervezők számára első volt a biztonság, no és persze a valódi megmérettetés. A verseny jól sikerült, és ami fontos a résztvevőknek is tetszett!

A következő futam május 31-én szombaton lesz, Pilisszántón. Ez egy valódi, hamisíthatatlan hegyikerékpáros verseny lesz, igazi cross country! Készüljetek, tekerjetek, hogy jó formában legyetek!

Köszi a részvételt, és a szülők, tanárok támogatását!

Neuzer kupa II. forduló Solymár / eredmények

Meg vannak a solymári verseny eredményei.
Az összefoglaló videó előreláthatólag pénteken kerül fel a blogra.

Az eredményekhez kattints ide!

2008. április 2., szerda

Neuzer kupa II. forduló Solymár / térkép

A lenti térképen láthatjátok a verseny helyszínét. A sárga vonal a főutat jelzi. A lila területen rossz idő esetén, a piros területen jó idő esetén lesz a verseny megrendezve.

Fontos. 15 órától regisztráció! 16 órakor verseny. Legkésőbb 15:30-ig lehetőleg mindenki érkezzen meg!



2008. április 1., kedd

Neuzer kupa II. forduló Solymár / pályarajz

Sziasztok!

Ahogy ígértem felraktam a pályarajzot. Leírást lásd a rajz alatt. A képre kattintva nagyíthatod azt. A térképet a megközelíthetőséghez holnap itt a bloggon megtalálhatjátok.




A verseny 4 szakaszból fog állni.

1. szakasz: a. feladat: áthajtás mérlegen , b. feladat: egy kijelölt éles kanyarkombináció teljesítése , c. feladat: két egymáshoz képest, merőlegesen elhelyezet raklapon kel áthajtani, d. feladat: egymásra lépcsőzetesen elhelyezet gerendán kel átjutni.
Minden feladatot lehetőleg lábletétel nélkül kell teljesíteni.

2.szakasz: Áthajtás raklapon majd egy vályún kel keresztülmenni a kerékpárral. A vályú szakaszokra lesz osztva. A cél minél több szakasz teljesítése lábletétel nélkül.

3.szakasz: egy kanyargós úton kel majd végighajtani.Ez egy természetes pálya lesz. A nagyobbaknak szintkülönbséget is beiktatunk.

4.szakasz: Egyik asztalról a másikra kell egy pohár vizet átrakni, majd egy karikát kel az "a" bójáról a "b" bójára áthelyezni.

Az a versenyző nyer aki a legkevesebb hibaponttal (pl.: lábletétel) teljesíti az akadályokat. Egy szakasz időmérős lesz és hibapont egyenlőség esetén a jobb idő fog dönteni.

Az akadályokon még apróbb változások történhetnek.

2008. március 31., hétfő

Neuzer kupa II. forduló Solymár

Sziasztok Sporttársak!

Ismét versenyhét! Április 4 -én Solymáron a sporttéren kerül megrendezésre a Neuzer kupa második fordulója. Mindenkit várunk 15 -órakor a regisztrációra . Ez alkalommal ügyességi feladatokat kell megoldani a versenyzőknek. A feladatok leírásai és a megközelíthetőség holnap este kerül fel a bloggra.

Addig is üdv mindenkinek!

Szervezők

2008. március 20., csütörtök

Pilisszentiváni Neuzer Kupa eredmények

Elkészült az eredmények listája. Az első blokkban az egyéni teljesítmények láthatóak, ezt követik az intézmények (óvodák, iskolák) helyezései.

Egyéni eredmények

Rajtszám Név Pilisszentiván











Összetett


Helyezés Pontsz.











Helyezés Pontsz.

U9 Lány















951 Mátyás Kata 1 100











1 100
950 Szánthó Eszter 2 90











2 90
952 Petry Alexandra 3 82











3 82
955 Szekeres Johanna 4 75











4 75
953 Bányai Léna 5 70











5 70
954 Kökény Hanna 6 65











6 65



















U9 Fiú















900 Fetter Erik 1 100











1 100
901 Kádi Tamás 2 90











2 90
903 Bányai Noel 3 82











3 82
904 Kulimák Péter 4 75











4 75
910 Fedor István 5 70











5 70
912 (521) Bubrovszky Ádám 6 65











6 65
902 Gáspár Levente 7 62











7 62
911 Klinger Máté 8 60











8 60
914 (519) Páva Kristóf 9 58











9 58
915 (518) Földesi András János 10 56











10 56
907 Surányi Bence 11 54











11 54
905 Püschl Róbert 12 52











12 52
909 Surányi Szabolcs 13 50











13 50
908 Nyirő Richárd 14 48











14 48
906 Wohl Tamás 15 46











15 46
913 (520) Gréger Barnabás 16 44











16 44



















U11 Lány















150 Bányai Moira 1 100











1 100
151 Urbán Réka 2 90











2 90
152 Páva Anna 3 82











3 82



















U11 Fiú















122 (517) Mihalik Soma 1 100











1 100
106 Gáspár Soma 2 90











2 90
101 Fábry Kristóf 3 82











3 82
114 Koccsis István 4 75











4 75
109 Izsó Ákos 5 70











5 70
108 Várkonyi Bálint 6 65











6 65
121 Hetényi Gergely 7 62











7 62
107 Manhertz Martin 8 60











8 60
A következő versenyzők nem a befutási sorrend szerint láthatók.













A videofelvétel alapján, a több rosszul felszerelt rajtszám, illetve az eső miatt nem egyértelmű













a végeredmény, ezért a Versenyigazgatóság egyenlő pontokat ítélt meg a befutóknak













115 Balázs László 9 58











9 58
119 György Attila 9 58











9 58
112 Horthy Kristóf 9 58











9 58
120 Kenderes Gergely 9 58











9 58
116 Kirchknopf Erik 9 58











9 58
113 Kocsis Zoltán 9 58











9 58
100 Kovács Kristóf Donát 9 58











9 58
104 Nick Szabolcs 9 58











9 58
103 Petrás Krisztián 9 58











9 58
105 Petry Zsolt 9 58











9 58
117 Stéhli Marcel 9 58











9 58
102 Szánthó Benedek 9 58











9 58
111 Szomolányi Tamás 9 58











9 58
110 Varga Bálint 9 58











9 58
118 Zala Domonkos 9 58











9 58



















U13 Lány















350 Mirk Szilvia 1 100











1 100
362 (557) Szőnyi Rebeka 2 90











2 90
360(559) Czinege Éva 3 82











3 82
353 Klinger Aliz 4 75











4 75
361 (558) Páva Eszter 5 70











5 70
351 Szomolányi Klaudia 6 65











6 65
355 Solt Júlia 7 62











7 62
363 (556) Hasszmann Dorottya 8 60











8 60
354 Tagscherer Georgina 9 58











9 58
359 Egyed Vivien 10 56











10 56
358 Wenczel Mónika 11 54











11 54
356 Liska Gina 12 52











12 52
357 Liska Gitta 13 50











13 50



















U13 Fiú















304 Izsó Dávid 1 100











1 100
300 Fábry Zsombor 2 90











2 90
314 Dózsa Dániel 3 82











3 82
307 Kelenföldi Áron 4 75











4 75
302 Kádi József Krisztián 5 70











5 70
312 Filutás Viktor 6 65











6 65
303 Fetter Ármin 7 62











7 62
315 Dózsa Máté 8 60











8 60
306 Urbán Bence 9 58











9 58
301 Manhertz Albert 10 56











10 56
310 Vas Zoltán 11 54











11 54
305 Wohl István 12 52











12 52
308 Szauter Szilárd 13 50











13 50
311 Juhász Dávid 14 48











14 48
309 Katona Brúnó 15 46











15 46
313 Horthy Krisztián 16 44











16 44



















U 15 Lány















554 Fábián Sára 1 100











1 100
551 Juhász Fanni 2 90











2 90
550 Kubovics Kaludia 3 82











3 82
553 Stocker Aliz 4 75











4 75
552 Szabolcsi Vivien 5 70











5 70



















U15 Fiú















502 Nádai Péter 1 100











1 100
500 Bányai Dominik 2 90











2 90
505 Meggyesi Bercel 3 82











3 82
503 Császár Viktor 4 75











4 75
501 Mázas Tamás 5 70











5 70
506 Földesi Márton 6 65











6 65
504 Nick Balázs 7 62











7 62
508 Fedor Tibor Csaba 8 60











8 60
509 Füstös Patrik 9 58











9 58
510 Nótai Roland 10 56











10 56
507 Dézsi Norbert 11 54











11 54






















































Intézmények eredményei

Iskolák versenye






Helyezés







Pontsz.
Ném.Nemz.Ált.Is. Pilisszentiván






1







45
Ném.Nemz.Ált.Isk.Pilisvörösvár






2







12
Ném.Nemz.Ált.Isk.Pilisborosjenő






3







10
Templom téri Ált. Isk. Pilisvörösvár






4







6
Móricz Zsigmond Ált. Isk. Leányfalu






5







4
Gárdonyi G.Ált.Isk.Pásztó






6







2
Ált. Isk. Bábolna






7







1
Móricz Zs. Ált. Isk. Pócsmegyer






7







1
Mátyás Kir. Ált.Isk. Budapest






7







1
Dózsa György Ált. Isk. P.Jászfalu






7







1
Hunyadi Mátyás Ált.Solymár






7







1
Sashegyi Sándor Általános Iskola






7







1
Ökomenikus Ált.Isk.Máriaremete






7







1
Testnevelés Tagozatos Ált. Isk Újpest






7







1























































Óvodák versenye






Helyezés







Pontsz.
Ligeti Cseperedő Óvoda






1







4
Óvoda Pócsmegyer






2







1
Óvoda Nagykovácsi






2







1